Levelek
Arany Jánoshoz
TOLDI irójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...
Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.
Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:
Nem tehetek róla... te gyujtottad ugy fel!
Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi
Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?
Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.
Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?
Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.
Az iskolákban nem tanulni, hiába,
Ilyet... a természet tanított tégedet.
Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű,
De oly tiszta is, mint a puszták harangja,
Melynek csengése a rónákon keresztűl
Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.
S ez az igaz költő, ki a nép ajkára
Hullatja keblének mennyei mannáját.
A szegény nép! olyan felhős láthatára,
S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.
Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,
Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,
Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,
Egy édes álom a kemény nyoszolyára! -
Ezen gondolatok elmém környékezték,
Midőn a költői szent hegyre jövék fel;
Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!
Petőfi Sándor
(1847. február)
Válasz Petőfinek
Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom;
Örűl a szívem és mégis sajog belé,
Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?
Petőfit barátul mégsem érdemelé.
Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve...
Szerencse, isteni jó szerencse nékem!
Máskép szerény művem vetém vala tűzbe,
Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?
És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér
Majd elhomályosít, midőn felém ragyog:
De hát a ráadás!... Lelkem lelkéig ér,
Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok.
S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék,
Ki törzsömnek élek, érette, általa;
Sorsa az én sorsom s ha dalra olvadék,
Otthon leli magát ajakimon dala.
Akartam köréből el-kivándorolni:
Jött a sors kereke és útfélre vágott,
S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi
Tüske közől szedtem egynehány virágot.
Jöttek a búgondok úti cimborának,
Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen;
Én koszorút fűztem, ők hamiskodának,
Eltépték füzérem félelkészültében.
Végre kincset leltem: házi boldogságot,
Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni,
És az Iza partján ama hű barátot...
Nem is mertem volna többet reményleni.
Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba,
Éget és világít lelkemben leveled:
Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa,
Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.
Arany János
(1847. február 11.)
A levélben a már sikeres költő Petőfi nagyon érzekletesen és szemléletesen fejti ki irodalmi programját, amely egyúttal politikai érv is. A népet a költészet tárgyává tenni: ettől már csak egy lépés a politikai szerepvállalás lehetősége. S Petőfi erre nagy esélyt lát. Hiszen Aranyban most elveihez nagyszerű partnert talált.
dr. Magócsy Klára
Régen megszoktuk már egymást úgy tekinteni, mint egy családot, s ami a milyenk, a tietek is egyszersmint és viszont.
Arany János
Feleségemet, mihelyt egy kicsit felépül, gyermekével együtt hozzád szállítom jobb idők bekövetkeztéig, bízván őket a ti gondjaitokra.
Petőfi Sándor
Csak két szót írok: apa vagyok
Petőfi Sándor Zoltán fia születése után
(1849. január 7.)
A két költő egymás családját saját családjaként tekintette, és közvetlen, bizalmas kapcsolatot ápoltak egymással. Erről tanúskodik levelezésük (lásd: Család).
Beszámoltak egymásnak életük fontos történéseiről, gyakran tanácsot is kértek szerelem, párkapcsolat, család és életbeli gondokkal kapcsolatban. Az első leveleikben még magázták egymást, de hamarosan kapcsolatuk sokkal bensőségesebbé vált, erről tanúskodnak a megszólítások is: "Kedves Pajtásom Sándor!"; "Kedves Petőfim!" "Lelkem Aranyom!"; "Imádott Jankóm!". Arany ez idő tájt szülőfalujából, Szalontáról címezte meg leveleit baratjának. Petőfi Pesten élt ekkor, itt kelt első informális levele '47 február 23-án. Összesen több, mint 60 levelet váltottak, melyek témája igen változatos volt, beszámoltak életkörülményeik változásairól pl.: Aranynak fia született, Petőfi feleségül vette Szendrey Júliát; megvitatták művészeti elképzeléseiket stb. 1849 az az év, amikor az utolsó levelek útra keltek. Petőfi július 31-én elesett a Fehéregyház és Segesvár közti csatamezőn. Ez év őszén látott napvilágot Arany A walesi bárdok című balladája, melyben az "Emléke sír a lanton még" sor szeretett barátjára is utalhat. Aztán elkezdődött az első olyan év, 1850, mikor Arany már nem írhatott Petőfinek.